Hosszas tanácskozás után sem tudta eldönteni a négytagú zsűri - Gerencsér Balázs (NIOK),Nagy Zoltán Péter, (OTP Bank) Szalóki Ági (előadóművész), Till Attila (műsorvezető) -, hogy melyik pályázatot emelje ki a döntőbe jutott öt közül, így több nyertes is született és az OTP Bank által eredetileg felajánlott ötmillió forintos támogatási összeg is hétmillió forintra bővült.

Az OTP Bank és a NIOK közös pályázatának első helyezettje végül megosztva az AUT-PONT AUTISTA GYERMEKEKÉRT ÉS FIATALOKÉRT ALAPÍTVÁNY és a KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT ALAPÍTVÁNY lett. A HAGYOMÁNYOK HÁZA BARÁTI KÖRE EGYESÜLET pedig különdíjban részesült. Így mindhárom szervezet programját anyagiakkal is támogatja az OTP Bank.

Az AUT-PONT és a KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT ALAPÍTVÁNY három-hárommillió forinttal lett "gazdagabb". A HAGYOMÁNYOK HÁZA BARÁTI KÖRE EGYESÜLET különdíja pedig egymillió forint a program folytatására. 

A további két döntős, AZ EMBERSÉG EREJÉVEL – CUM VIRTUTE HUMANITATIS ALAPÍTVÁNY és a LELEMÉNY KÉPESSÉGFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY természetesen szintén nyert, hiszen médiapartneri támogatást kap a TV2 és az Origo segítségével.

Nagy Zoltán Péter elmondta, hogy a tapasztalatok szerint hatalmas az érdeklődés a jó ügyek iránt és az OTP Bank célja az, hogy ehhez hasonló kezdeményezések és pályázatok a jövőben is létrejöjjenek. Gerencsér Balázs szerint az, hogy több mint hatszáz önkéntes csatlakozot a szervezetekhez a program hatására, azt jelzi, hogy érdemes folytatni - és a bekapcsolódási lehetőséget biztosítani.