Hétfőn éjfélkor lejár a szavazási határidő, úgyhogy mindenképpen szavazz addig a kedvenc pályázódra. A nyertes szervezet 3-5 millió forintot nyerhet programja megvalósítására.

Az mezőnyt egyelőre a MEOSZ Ifjúsági Tagozatának tervezett road-showja vezeti, de elég szoros verseny folyik az élen is, (a második helyen álló AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány alig néhány szavazattal van egyelőre elmaradva), így alig néhány szavazaton is múlhat, hogy melyik pályázó projektje kapja az OTP Bank által felajánlott anyagi támogatást. A döntőbe kerülő projektek mindegyike támogatásban részesül, mindegyik döntős munkájáról kisfilm is készül.

A neked szimpatikus ügyekre tehát 2011. december 12. 24:00-ig szavazhatsz. A döntőbe (és ezzel együtt a zsűri elé) az 5 legtöbb szavazatot kapó pályázat kerül. A Zsűri tagjai: Gerencsér Balázs (NIOK),Nagy Zoltán Péter, (OTP Bank) Szalóki Ági (előadóművész), Till Attila (műsorvezető).

Itt ismerkedhetsz meg a pályázókkal és ugyanitt szavazhatsz is a legszimpatikusabbra.