Együttható

Naponta látjuk őket a képernyőn, felismerjük az utcán, most pedig egy másik oldalukat is megmutatják. Demcsák Zsuzsa, Tatár Csilla, Joshi Bharat és Váczi Gergely beszélt az önkéntességről, a segítésről és arról, hogy hozzájuk milyen célok állnak közel.

Váczi Gergely

Közösségi összefogás nélkül egyszerűen nem megy már. A válság ráadásul rá is erősített erre. Emellett mi magunk is jobban érezzük magunkat, ha teszünk valamit, aminek látszata is lehet. A lelkünknek is jó, ha szebb az udvar, nincs szemét a környéken, vagy éppen jobb helyen játszanak a gyerekek. Biztosan könnyebben mozdul mindenki, ha érintett, később pedig, ha a kezdő lépést megettük, akkor már fogékonyabbá is válhatunk az segítésre.

Egyébként is közösségi társadalomban élünk, és ha nem teszünk meg dolgokat ezért a közösségért, akkor elszigetelődhetünk, magányossá válhatunk.

Mi szerencsések vagyunk, mert a munkánk miatt rengeteg dologgal találkozunk és az önkéntesség is megtalál. Nemrég például rallizni vittünk rákból kigyógyult gyerekeket. Ha rászoruló, beteg gyerekeken segítesz, hirtelen megtanulod értékelni a szerencsét, amit kaptál, emellett olyan energiafröccsöt is kapsz, hogy már ezért is érdemes.

Nekem – a két kislányom miatt is - a gyerekeké a központi szerep, a legérzékenyebb terület. Alapból félek a betegségektől, amióta pedig gyerekeim vannak, azóta elsősorban őket féltem.

Így aztán megnyugtatna például, ha tudnám, hogy ez a terület a lehető legjobban le van fedve. Tulajdonképpen minden pályázat tetszene, ami gyerekekkel és az egészséggel foglalkozik.

Demcsák Zsuzsa

Szerencsére szoros otthoni közösségben élek, élünk, ahol sokat teszünk a környezetünkért. Például egy-két hétvégre kimegyünk a szomszédsággal és kihúzzuk az összes parlagfüvet vagy felszedjük a környéken a szemetet. Ez amellett, hogy büszkeség, mert szebb és otthonosabb lesz a saját lakókörnyezetünk, össze is hoz. Miközben Magyarországon nem úgy nőttünk fel, hogy önkénteskedni természetes, ha érintettek vagyunk egy témában, hamarabb mozdulunk.

Most például a kerületemnek szerveztek karácsonyi ajándékozást a fő téren. A szomszédban összegyűjtöttük a megunt játékokat, úgyhogy a gyerekek kaphatnak valamit. Örülnék, ha több időt tudnék fordítani a klímavédelemre is. Fél évig voltam klímanagykövet, akkor jobban beleláttam az ehhez kapcsolódó programokba. Sajnos most erre már nem marad idő, pedig ha tehetném, akkor feltétlenül belefolynék, mert nagyon fontosnak tartom.

Jó lenne látni egy olyan pályázatot, amit kis közösségek találnak ki. Foglalkozhat gyerekekkel, kutyákkal, bármivel. Persze, ahogy öregszem – vagy inkább megérek – én is egyre jobban megválogatom, hogy mi a fontos és én miben segítenék, de mindenképpen támogatom azt, ami közösséget tud szervezni.

Könnyebb és jobb az élet, ha jóban vagyunk a közösségünkkel, közösek a céljaink.

Tatár Csilla

 „Megvan nekem a magam baja, mit foglalkozzak én mások problémájával” Annyiszor lehet találkozni ilyen és ehhez hasonló mondatokkal. Mégis, amikor arról van szó, hogy egy jó ügy mellé lehet állni a magyar emberekben - hál’ isten - megindul a tenni akarás. A munkám során számtalan olyan elsőre reménytelennek tűnő helyzettel, vagy emberi sorssal találkoztam, ami az összefogásnak és az emberi segítségnek köszönhetően jó irányba mozdult el. Ez azon túl, hogy jó érzéssel tölti el a szíveket, reményt ad, ami talán az egyik legfontosabb emberi érzés, pláne akkor, ha kilátástalannak tűnő problémáról van szó.

Hogy milyen jellegű pályázatokat látnék szívesen? Az utóbbi pár hétben közel került hozzám egy alternatív általános iskola oktatási programja. Itt a gyerekeket abban erősítik, amiben a legjobbak, nem a hibáikra, hanem az erősségükre hívják fel a figyelmet, ráadásul megtanítják őket az együttműködésre, csoportosan sajátítják el a tananyagot, így a társas és a szociális kompetenciákat tudatosan fejlesztik.

A másik szívügyem a tehetséges magyar iparművészek segítése. Rengeteg tehetséget ad az országnak az Iparművészeti Egyetem, de sajnos az innen kikerülő friss diplomások nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni és annál is nehezebb tudnak bekerülni a köztudatba. Jó lenne minél több olyan kezdeményezésről hallani, ami őket és persze a magyar kultúra épülését is segíti.

Emellett számos olyan jó ügy van, amit szintén nagyon közel áll hozzám, vagy amiért magam is teszk: ilyen az olvasás fontossága, az egészségmegőrzés és azok segítése, akik rossz anyagi körülmények között élnek. Az egészségügyi szűrések terén például a családomat már sikerült a jó irányba terelnem. Ha lehetőségem lesz rá, ezt szélesebb körben is „népszerűsíteni” fogom. Ezen felül családommal minden évben kétszer a összegyűjtjük a már kinőtt vagy nem használt ruhákat, és gyerekjátékokat, amik a rászorulókhoz kerülnek.

A TV2 székházában szelektíven gyűjtjük a hulladékot és kollégáimmal együtt számtalan olyan riportot forgattunk már, aminek témája a környezetvédelem volt. Így például már hetedik éve a Napló megrendezi a Nagy szemétszedési akciót, amelynek keretében, felszámolunk egy illegális szemétlerakó helyet. Az akció évről évre egyre sikeresebb és jó látni, hogy tényleg tömegeket mozgat meg.

Joshi Bharat

Azt tapasztaltam, hogy ha komoly a baj, akkor összefognak az emberek. Persze az ember szűklátókörű és gond nélkül elmegy egy-egy probléma mellett, később viszont csodálkozik, ha ő kerül bajba. Ha az empátiát felerősítjük az emberekben, akkor szinte nyert ügyünk van, mert ha az emberek elkezdenek egymással törődni, az mindenkinek jó. Csak szavak szintjén nem elég megmutatni egy-egy problémát, mindenkinek konkrét helyzeteket, szituációkat kell látnia. Én főműsoridőben, dramatizált, de valós történetek bemutatásával kezdeném. Egy probléma érzékletes ismertetése ugyanis nagyon fontos, ebben az esetben éppen a vizualitás.

Ugyanakkor nem kell azonnal valami világmegváltó és hatalmas dologra gondolni. A saját mikrokörnyezetünkben is lehet segíteni és törődni a másikkal. Mindenki saját magát mentené, miközben az ember amennyit ad, annyit bőven vissza is kap. Egy indiai mese szerint a gazdag ember nagy értékű aranypénzt ajándékoz egy mesternek, majd megkérdezi tőle, hogy miért nem hálálkodott, hiszen sokat segített neki az arannyal. A mesterember válasza pedig a tanulság: Te köszönd meg, hogy elfogadom a segítségedet, mert különben nem tudsz adni.