Mindennapi problémák megoldására keres ötleteket pályázatával az OTP és a NIOK. Olyan projekt-terveket várnak közhasznú szervezetektől, amelyek egy-egy közösséget segítenek.

A döntős szervezetekről kisfilm is készül, a nyertes ötletének megvalósulását pedig 3-5 millió forinttal segít megvalósítani az OTP Bank.

A pályázatra olyan projekteket várnak, amelyeknek fenntartható és hosszú távú hatása lehet egy közösségre, de fontos az önkénteskedés is: minél több önkéntes vehet részt a megvalósításban, annál jobb.

A beérkezett pályázatok közül a NIOK választja ki azokat, amelyek részt vehetnek a szavazáson. A továbbjutott projektek közül a Facebookon szavazhatsz majd azokra a pályázatokra, amik szerinted érdemesek arra, hogy a zsűri elé kerüljenek. A zsűri döntése alapján pedig a Facebook szavazáson legnépszerűbb 5 pályázat egyike lesz a 3-5 millió forintos fődíj nyertese.

A négytagú zsűri összetétele még titkos, de nemsokára interjút is olvashatsz velük a blogon.

A kiválasztott pályázatok megvalósítását figyelemmel kísérjük, az eredményekről és a tapasztalatokról pedig folyamatosan beszámolunk majd.

Ha kíváncsi vagy a részvételi szabályzatra, itt nézheted meg. 

A pályázat Facebook-oldalát pedig itt látogathatod meg.